|
Szerkesztette: Lengyel Miklós
|
|
2012. augusztus 12. vasárnap, 10:31 |
|
Mali, Gao - Vitát hirdetett a sariáról Gao központi mecsetében a MUJAO nevű iszlamista szervezet. De vita az nem volt: a fegyveres milÃcia vezére közölte, hogy ezentúl az iszlám törvénye az úr és annak,ha kell erÅ‘vel is érvényt szereznek. A több mint negyven helyi vallási vezetÅ‘ némán hallgatta a kinyilatkoztatást...
A vezér, Abdel Hakim személyesen jött el a mecsetbe, hogy bejelentse: újra érvényes a saria Gao városában. Két nappal korábban levágták egy tolvaj kezét a piactéren. Ez ellen a helyi fiatalok tiltakoztak. Most Å‘k is megfélemlÃtve hallgatnak.
Pedig a vezér, aki szerdán találkozott Burkina Faso külügyminiszterével Gaoban, még békülékeny húrokat pengetett. A közvetÃteni kÃvánó külügyminiszternek azt mondta, hogy nincs szervezett kapcsolatuk az AQMI – val, az al Kaida észak-afrikai szárnyával. EbbÅ‘l Burkina Faso külügyminisztere azt a következtetést vonta le, hogy a MUJAO mérsékelt szervezet, amellyel lehet tárgyalni. Mali fÅ‘városában viszont harcias választ adtak. A tájékoztatási miniszter katonai akciót sürgetett, amely megtisztÃtja Mali északi részét a terroristáktól. A nyugat-afrikai államok szervezetének tagállamai újabb konferenciát hÃvtak össze a mali válság rendezésére. Ennek pénteken meg kellett volna kezdÅ‘dnie, de elhalasztották vasárnapra. A tanácskozáson a diplomatákon kÃvül a vezérkari fÅ‘nökök is részt vesznek. A nyugat-afrikai államok szövetsége vállalta, hogy 3000 katonát küld Maliba. Mint kiderült, egy négylépcsÅ‘s tervet már kidolgoztak. Eszerint az elsÅ‘ lépésben a külföldi katonák a mali vezetÅ‘k biztonságát garantálnák Bamakóban. Másodszor: hozzákezdenének a mali hadsereg újraszervezéséhez. Harmadszor: a mali hadsereggel együtt megtisztÃtanák az ország északi részét a fanatikus iszlamista milÃciáktól. A negyedik lépcsÅ‘ pedig azoknak a menekülttáboroknak a biztosÃtása lenne, amelyekben az Észak-Maliból elmenekült lakosság vegetál. "Az idÅ‘ sürget, mert a terroristák mindennap erÅ‘sebbek lesznek!"- mondta Mali tájékoztatási minisztere. Ebben minden bizonnyal igaza van. De jól jellemzi a mali hadsereg pillanatnyi állapotát, hogy a vezetÅ‘k külföldi katonákra kÃvánják bÃzni a saját biztonságukat... |
|
|